Klasszikus zene

Több évszázados múltú, folyamatos és határozott tradícióval rendelkező, szilárdan megalapozott, mégis dinamikus esztétikai szempontrendszer szerint építkező művészet, amelynek művelői - a zeneszerzők és az előadók - műalkotásokat hoznak létre.

A klasszikus zene e meghatározását általában a nyugati zenekultúrára vonatkoztatják, történelmi jelentőségére és más zenekultúrákra gyakorolt hatására hivatkozva.
Esztétikai értelemben bármely, a legkülönbözőbb értelemben vett – társadalmi vagy szakmai közmegegyezés szerinti – magas minőségű zene.
Ez értelemszerűen nem csak a komolyzenére vonatkozik, hiszen használjuk a „klasszikus dzsessz”, a „rockzene klasszikusai” és a „klasszikus magyar népdal” kifejezéseket is. Esztétikai normaként rendkívül széles körben használjuk, „példaszerű”, „mintaszerű”, a „maga nemében tökéletes” értelemben.
Legszűkebben véve a klasszikus zene – mint zenetörténeti korstílus – a bécsi klasszika szinonimája; a bécsi klasszikus zeneszerzők, J. Haydn, W. A. Mozart és a fiatal L.van Beethoven (illetve követőik) munkásságának elnevezése. A stíluskorszak, melyben e zeneszerzők tevékenykedtek, nagyjából az 1780-tól 1820-ig terjedő időszak.