Tanáraink

Környei Miklós

Környei Miklós egészen fiatalon, hat évesen kezdte zenei tanulmányait. Édesapja, Környei Miklós Pál gitárművész révén a kottaolvasást már az általános iskola előtt elsajátította. Két évig a szekszárdi Garay János Gimnázium matematika fakultációs osztályában tanult. Ezt követte négy esztendő a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium falai közt, ahol Szilvágyi Sándor gitárművész növendéke volt.
2011 májusában diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Eötvös József gitárművész osztályában. Nagy hangsúlyt fektet a kamarazenélésre is, partnerei a legkülönfélébb hangszereken játszanak: oboa, fuvola, hegedű, cselló, gitár, hárfa, zongora és ének. Kamarazene tanárai Devich Sándor hegedűművész, Devich János gordonkaművész, Botvay Károly gordonkaművész voltak.

Fiatal korától kezdve vesz részt neves zenészek mesterkurzusán: Leo Brouwer, Zoran Dukic, Aniello Desiderio, Marcin Dylla, Thomas Müller-Pering, Giampaolo Bandini, Wolfgang Lendle, Judicael Perroy, Carlo Marchione, Roth Ede, Katona Péter és Zoltán, Arnóth Balázs, Paulikovics Pál. Alkalma nyílt David Russel, Pepe Romero, Manuel Barrueco, Eliot Fisk, Alvaro Pierri kurzusait is figyelemmel követni.

Rendszeresen koncertezik szólistaként és kamarazenészként itthon és külföldön. A gitár irodalom jelentősebb versenyműveit (Rodrigo, Tedesco, Giuliani concertoi) előadta zenekari kísérettel. Medveczky Ádám Liszt-, Kossuth-díjas karmester vezényelte a diplomakoncertjén közreműködő zenekart.
Számos hazai és nemzetközi verseny díjazottja, Zeneakadémiai tanulmányai során Köztársasági Ösztöndíjban részesült. 2010 tavaszán jelent meg első lemeze „Chamber music for oboe & guitar” címmel, melyen Bartus Réka oboaművésszel hallható. 2013-ban Fischer Annie zenei előadóművészi ösztöndíjban részesült. 2014-ben Junior Prima Díjat kapott zeneművészet kategóriában.

A Zeneakadémia által indított Tehetséggondozó program egyik kiválasztottjaként a legfontosabb céljának a klasszikus gitárzene népszerűsítését tartja. Tagja a fiatal zenészekből alakult Musiciennes Libres-nek.
2012 óta a Tóth Aladár Zeneiskola tanára.

 

 emblemablue

tehetsegblue

ohnobackground

Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola

Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája

Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.

Telefon:
+36-1-4130459
+36-1-3428104
+36-1-4130818

E-mail: tazi@tothaladar.hu