A Tóth Aladár Zeneiskola ad helyszínt a Bard College Zeneművészeti Konzervatórium magyarországi meghallgatásának november 26-án (szombaton), ahol jelen lesz Katie Rossiter, a konzervatórium felvételi igazgatója.
A New York állam Annandale-on-Hudson városában működő konzervatórium hallgatói az ötéves program végén két diplomát kapnak: egy zeneit, és egy - a zenétől eltérő területen szerzett - közismereti alapdiplomát. A Bard College Zeneművészeti Konzervatórium tantervét ugyanis az az elv vezérli, hogy a zenészek akkor tudják a legtöbbet kihozni magukból, ha széleskörű bölcsészettudományi és természettudományi oktatásban is részesülnek.
A meghallgatásra az alábbi hangszercsoportokkal lehet jelentkezni: vonós (nagybőgő, cselló, brácsa, hegedű), fafúvós (fagott, klarinét, fuvola, oboa), rézfúvós (kürt, harsona, trombita, tuba), egyéb (zeneszerzés, hárfa, ütőhangszerek, zongora, ének).
A Konzervatórium Undergraduate Double Degree programjára olyan diákokat várnak, akik 2023 tavaszán fejezik be a gimnáziumot, és 2023 őszén szeretnék megkezdeni egyetemi tanulmányaikat.
A Bard Konzervatórium Vocal Arts (énekművész), Choral or Orchestral Conducting (kórus- vagy zenekari karmesterképzés), és Instrumental Arts (hangszerművész) programjai emellett zenei mesterképzéseket is kínálnak.
Jelentkezni lehet az Advanced Performance Studies és a Postgraduate Collaborative Piano Fellowship programokra is - ez utóbbi évente megújuló ösztöndíjat is biztosít.
A Bard College képzési színvonalára a legjobb garancia oktatóinak szakértelme, művészi és tanári rangja. A konzervatórium élén az elismert zeneszerző és karmester, Tan Dun dékán áll. A tanári kar tagjai neves szólóművészek - Adele Anthony, Gil Shaham, Stephanie Blythe, Benjamin Hochman -, továbbá itt tanít a Metropolitan Opera Orchestra, a New York Philharmonic, a Philadelphia Orchestra és a Shanghai Quartet számos tagja. (A teljes tanári kar itt tekinthető meg.)
A regisztráció itt érhető el.