Igazgatónk, Magyar Margit a Parlando című online zenepedagógiai szakfolyóiratnak adott interjút.
A januári számban megjelent cikkben többek között arról beszélt, hogy milyen strukturális és tartalmi változásokkal kellett szembenézniük a tanároknak a zeneiskolai szervezetben az elmúlt negyven év alatt. Kitért arra is, milyen tervekkel indult neki 2020-tól kezdődő igazgatói ciklusának a Tóth Aladár Zeneiskolában.
Igazgatói feladatai mellett elvállalta a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák általános elnökhelyettesi teendőit is. Ezen a poszton olyan projektekkel szolgálja a zenetanítás ügyét, amelyek segítik az új tanárgenerációk szakmai fejlődését, megerősíthetik a tagok együttműködését. Az MZMSZ-ben jelenleg három kiemelt projekten dolgozik, amelyeket ezt a célt szolgálják.
Az első a Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár folytatása, egy "zenetantár" létrehozása.
A második: felkészülés a 2022 nyarára tervezett nagyszabású, európai zeneiskolai találkozóra, megerősítve a hazai és nemzetközi zeneiskolai kapcsolatokat, együttműködéseket.
A harmadik fontos projekt egy olyan honlapfejlesztés, amelynek köszönhetően az információk, az értéktár és a „zenetantár” könnyen elérhetővé válnak.
Az igazgatónő részt vesz a Magyar Tehetségsegítő Szervezet munkájában is, figyeli a kutatási eredményeket, és fontosnak érzi, hogy a pályára irányítást olyan konszenzusos, kicsit tudományos vizsgálat előzze meg, amely megerősítheti, hogy a gyerek valóban alkalmas-e a zenei hivatásra, illetve milyen fejlesztendő területeken kell kompetenciáit erősíteni.
A részleteket itt olvashatják el.