A Tóth Aladár Zeneiskola zongora tanszaka – az iskola egykori igazgatója, a fővárosi és országos zeneiskolai hálózat volt szakmai vezetője Kovács Kálmánné emlékére – a magyar kortárs zene tanításának népszerűsítésére, a zongorás kamarazenei kultúra ápolására országos fesztivált hirdet az alapfokú zeneiskolákban, művészeti iskolákban tanulók számára, hagyományteremtő céllal.

A program támogatni kívánja a zenepedagógia és a magyar kortárs zeneszerzők alkotó kapcsolatát, közös tevékenységét, ősbemutatók létrehozását.
A Kovács Kálmánné emlékét őrző, a magyar zongorapedagógia fejlődéséért alapított „Babszi-díjat” a fesztivál gálahangversenyén adjuk át.

Az előregisztráció ezen a linken érhető el.

A végleges regisztrációt itt fogadjuk.

A Fesztivál célja:
A társas zenélés hagyományainak megőrzése, fejlesztése a növendékek széles rétegének bevonásával, új magyar kamarazenei művek megismerése, a hangszeres zenei képességek kiművelése az együttjátékban. Tehetségkutatás. Szakmai találkozás lehetősége a kortárs magyar zenepedagógia számára.
Részvételi feltételek:
- A versenyen nem vehet részt olyan tanuló, aki akár jelenleg, akár korábban középfokú, vagy felsőfokú zenei tanulmányokat folytat(ott) az adott szakon.
- Egy tanuló legfeljebb két kamaracsoportban szerepelhet.
- A kamaracsoportok létszáma 2-8 fő
- A szólamkettőzés nem megengedett
A Fesztivál anyaga: 2 mű, melyek karakterükben eltérnek egymástól.
1. 1950. január 1-én, vagy utána született magyar zeneszerző műve
2. Szabadon választott mű, bármely zenei korszakból
Műsoridő: minimum 3, maximum 12 perc.
A műsoridő nem léphető túl, a színpadra érkezés behangolt hangszerrel történik.
Korcsoportonkénti megkötés nincs.
A kamaracsoportokban életkortól és tanulmányi időtől függetlenül vehetnek részt a növendékek, zongora és bármely más hangszeres összeállításban. Négykezes játék megengedett. A tanár – diák formációkban egy tanár részvétele engedélyezett. Szólóhangszeres zenemű tanári zongorakísérettel történő előadása nem megengedett.
Díjazás: a kiemelkedő produkciók a 3 tagú szakmai zsűri értékelése alapján Minősítő Oklevélben részesülnek, (arany, ezüst, bronz) és minden résztvevő Emléklapot kap. A fesztivál gálahangversennyel zárul, amelyre a magyar kultúra napjának ünnepe előtt, 2023. január 21-én kerül sor.
A zsűri értékelésének szempontjai:
előadásmód, stílusismeret, intonáció, műsorválasztás, színpadi jelenlét.
A zsűri a döntését a résztvevők életkori sajátosságainak figyelembevételével hozza meg.

Részvételi díj:
csoportonként 8000,- Ft, melyet kérünk a végleges regisztráció után, számla ellenében átutalással teljesíteni
Rendelkezésre álló hangszerek:1 Bösendorfer zongora, egymanuálos csembaló, cimbalom, ütőhangszerek
Előjelentkezési (elő regisztráció) határidő: 2022. május 15.
Jelentkezési határidő (végleges regisztráció): 2022. szeptember 12.

Kérjük jogtiszta kották használatát!
Azokat a műveket, melyek nyomtatásban nem jelentek meg, kéziratból is lehet játszani, de ebben az esetben kérjük a szerző írásos engedélyét a mű előadására, és egy rövid ismertetőt a szerzőről.

A fesztivált egy naposra tervezzük.
A fesztiválon fénykép és videofelvétel készül, mely pedagógiai célú nyomtatott anyagokban és az iskola honlapján, valamint sajtó anyagban is megjelenhet, ha ahhoz a részt vevő együttes tagjai hozzájárulnak.
Az utazási és étkezési költségekről a résztvevők maguk gondoskodnak.

A teljes kiírás a részletes részvételi feltételekkel itt olvasható!

Az előregisztráció ezen a linken érhető el.

Adatkezelési nyilatkozat: A jelentkezés során beérkező, önkéntesen szolgáltatott adatokat csak a szervezés érdekében szükséges mértékben és a Fesztivál programjának és dokumentumainak lezárásáig kezeljük. Azt követően csak a Fesztivállal kapcsolatos, közreadott, nyilvános, nyomtatott anyagokat és a nyilvános internetes adatokat őrizzük meg.

Regisztrációra honlapunk felületén 2022. április 1-től van lehetőség, a megadott határidőig.

Várjuk jelentkezésüket és örömteli felkészülést kívánunk!

 

 emblemablue

tehetsegblue

ohnobackground

Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola

Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája

Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.

Telefon:
+36-1-4130459
+36-1-3428104
+36-1-4130818

E-mail: tazi@tothaladar.hu