2001-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett gordontanári végzettséget, majd 2013-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen – mesterfokon – kitüntetéssel gordonművész diplomát.
2010 óta tanít, ez idő alatt a Neuma kiadó gondozásában kotta kiadványa is megjelent, Nagyhangszer kismesterei címmel. 2011-től szervezője a kétévente megrendezésre kerülő Országos Nagybőgőfesztiválnak, és az I. Országos Nagybőgőversenynek.
Életében nagyon fontos szerepet tölt be a színpadi művészeti tevékenység is, amit a Duna Szimfonikus Zenekar tagjaként végez.
2019 óta a Tóth Aladár Zeneiskola tanára.