Tanáraink

Kiss Anna

2000-ben diplomázott a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának zeneelmélet-szolfézs-karvezetés szakán. 2007-ben egyetemi diplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetem ének-zene, karvezetés szakán. 2015-ben végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenei mentor és gyakorlatvezető képzését.

2001-től tanít a Tóth Aladár Zeneiskolában, előképzőtől 6. osztályig. Zenei pályára, versenyre készít fel gyerekeket. Aktívan részt vesz a zeneiskolai rendezvények, táborok szervezésében. Gyakorlatvezető tanárként évek óta fogadja az LFZE hallgatóit óráin, igyekszik segíteni őket pályakezdésükben.

A Mindszenty Zsuzsánna vezette Musica Nostra Énekegyüttes aktív énekese. A kórussal nemzetközi versenyeken vesznek részt nem kevés sikerrel és aktívan közreműködnek a hazai kortárs zenei koncerteken. Számos mű ősbemutatóját énekelték és rögzítették felvételeken.

Az éneklés meghatározó az életében, tanárként is az egyik legfontosabb célja, hogy a közös muzsikálás örömét megéreztesse a gyerekekkel.

 emblemablue Tóth Aladár Zeneiskola
Alapfokú Művészeti Iskola
 tehetsegblue Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált Kiváló Tehetségpont
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
a Debreceni Egyetem és a
Pécsi Tudományegyetem Partneriskolája
 ohnobackground Cím: 1063 Budapest, Szív u. 19-21.
Telefon:
+36-1-4130459
+36-1-3428104
+36-1-4130818

E-mail: tazi@tothaladar.hu

Tóth Aladár Alapítvány
Regisztrált Tehetségpont

Adószám: 19654858-1-41
Bankszámlaszám: 11706016-20718417-00000000
(OTP Bank)

Köszönjük, hogy adója 1%-nak felajánlásával támogatja az alapítványt!