IV. Babszimpózium - októberben végre ismét megrendezhetjük!
Kovács Kálmánné Babszi kitörölhetetlen nyomot hagyott a zongorapedagógiában. A Tóth Aladár Zeneiskola, amelynek nemcsak tanára, de szeretett igazgatója is volt, kétévente gazdag szakmai programmal - mesterkurzusokkal, előadásokkal, szakmai beszélgetésekkel - emlékezik rá.
A háromnapos rendezvényt Eckhardt Gábor szóleleménye nyomán Babszimpóziumnak neveztük el.
Egy-egy napra az alábbi linken lehet jelentkezni.
A kívánt napot a "Képzés kódja" kérdésnél kell kiválasztani.
Aki növendéket hoz a mesterkurzusokra, az alábbi Jelentkezési lap kitöltésével tud regisztrálni.
A 30 órás képzésre a jelentkezési lapot itt töltheti ki.
Véghelyi Kriszta Terézváros Közoktatásért kitüntetést vehetett át a pedagógusnapi ünnepségen
Június első vasárnapján a pandémia alatt is helyt álló, minden nehézséggel megküzdő kerületi pedagógusokat köszöntötte Soproni Tamás polgármester a Hunyadi téren.
A pedagógus napi ünnepségen Gabonyi Zsuzsanna, a Vörösmarty Mihály Általános iskola tanítója és Véghelyi Kriszta, a Tóth Aladár Zeneiskola igazgatóhelyettese és vonós tanszakának vezetője vehette át az oktatási területen adható legrangosabb kerületi elismerést, a Terézváros Közoktatásért kitüntetést.
Véghelyi Krisztáról bővebb információ itt olvasható.
Zeneiskolánk online koncertet adott a Magyar Klasszikus Zene Napja tiszteletére
Idén öt éve annak, hogy elhunyt Kocsis Zoltán Liszt Ferenc- és kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész, karmester és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb hatású magyar művésze. Hagyományteremtő szándékkal május 30-án, Kocsis Zoltán születésnapján a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok programsorozatot indított útjára, bevonva az ország számos együttesét és oktatási intézményét.
A Magyar Klasszikus Zene Napja alkalmából zeneiskolánk is online koncerttel készült, melyet igazgatónk, Magyar Margit e szavakkal nyitott meg:
Kedves Hangversenylátogató!
Szeretettel köszöntöm a Tóth Aladár Zeneiskola növendékei és tanárai nevében, hogy hangversenyünkön együtt emlékezzünk a magyar XX. századi előadóművészet egyik legkiválóbb alakjára, Kocsis Zoltánra, és az ő munkásságán keresztül a magyar klasszikus zene kiváló alkotóira, előadóira.
E cél vezérelte a Zeneakadémia rektorát és a Nemzeti Filharmónia igazgatóját, mikor hazánk zenei közösségeit együttműködésre hívták Kocsis Zoltán születésének napján. Megosztani Önökkel a képernyőn, a hangversenytermekben, a zeneiskolákban a zene semmi mással nem pótolható örömérzését.
Iskolánkban sok száz olyan fiatal kezdte zenei tanulmányait - köztük Kocsis Zoltán is az I. sz. körzeti Zeneiskolában -, akik a XX. – XXI. században hazánk méltán világhírű zeneoktatására irányítják a világ figyelmét.
Kérem, kövessék figyelemmel a Magyar Klasszikus Zene Napjára készített programunkat! Az előadók olyan zeneszerzők műveiből játszanak, akik közül többen iskolánk egykori tanárai voltak. Az előadók között pedig olyan tanítványainkat ismerhetik meg, akikre reményeink szerint fölfigyelnek majd a világ színpadain a következő évtizedekben.
A hangversenyhez, amely itt, az online esemény honlapján tekinthető meg, jó szórakozást kívánok!
Magyar Margit, igazgató
Bösendorfer koncertek az Alma Materben - a XII. rész vendége Staber Patrick zongoraművész-tanár
Ez az első olyan alkalom a zongora tanszak koncertsorozatának történetében, amikor maga a koncert és a nyilvános program nem esett egybe. A járványhelyzet miatt volt növendékünk - Kovács Kálmánné (Babszi) tanítványa -, Staber Patrick közönség nélkül játszotta el műsorát: három Scarlatti szonátát, egy Beethoven szonátatételt, és két Chopin művet. A sorozat házigazdája, Patrick beszélgetőtársa Eckhardt Gábor volt. A koncert után Patrickot a Babszi néniről elnevezett terembe invitáltuk még egy kis fényképnézegetésre. A koncert izgalmait levezető beszélgetésünket a címre kattintva olvashatják, a koncert pedig itt tekinthető meg.