Pécs hangjai a Vigadóban

Pécs hangjai címmel rendezik meg 2017. november 30-án csütörtökön, 19:30 órától a Pesti Vigadóban a PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének hangversenyét.
 
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara 1996-ban alakult a jogelődök különböző művészeti tanszékeiből. Ez az ország egyetlen felsőfokú zenei, képzőművészeti és alkalmazott, illetve médiaművészeti képzést integráltan folytató központja, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kívül az egyetlen magyarországi felsőoktatási intézmény, mely DLA képzést nyújt a művészet terén.
A Művészeti Kar új campusa a Zsolnay Negyedben, a gyár egykori tanonciskolája helyén lelt otthonra. Művésztanárai – szólistaként vagy neves magyar zenekarok tagjaiként – rendszeres fellépői a hazai és nemzetközi hangversenyéletnek. Kiemelkedő felkészültségű hallgatói pedig résztvevői a Pannon Filharmonikusok – Pécs zenekari koncertjeinek. Büszkék arra, hogy José Carreras és Placido Domingo operaénekesek a PTE és a kar díszdoktorai. 
 A 2016 őszén indított Kamarakoncert-sorozat része annak a nem titkolt szándéknak, hogy az intézet megjelenjen a budapesti koncertéletben is, valamint Pécs és a régió zenei életét is tovább gazdagítsa.
 
Fellépők:
BÁNFALVI Zoltán, hegedűművész
FUTÓ Balázs, zongora
HERPAY Ágnes, fagottművész
KIRÁLY Csaba, Liszt-díjas zongoraművész
Francesca PROVVISIONATO, mezzoszoprán
SOLYMOSI Péter, trombitaművész
Pécsi Egyetemi Nőikar – KERTÉSZ Attila, Liszt-díjas karnagy
Pécsi Egyetemi Vegyeskar – Prof. Dr. LAKNER Tamás, Liszt-díjas karnagy
Pécsi Egyetemi Zenekar
Vezényel: KOCSÁR Balázs, Liszt-díjas karmester, érdemes művész  
 
Műsoron Bellini, Chopin, Liszt Ferenc, Csemiczky Miklós, Vajda János, Kodály Zoltán, Jacobus Gallus, Tóth Péter művei.
 
Helyszín: Pesti Vigadó
1051 Budapest, Vigadó tér 2.
További információ itt olvasható.
 

SOÓS ANDRÁS JUBILEUMI HANGVERSENYE

25 év az egyházzene tanszakon - Soós András jubileumi hangversenye lesz a Régi Zeneakadémián, „Tanáraim emlékére és tiszteletére” címmel. 2017. november 20-án 18 órakor.
 
Közreműködik: Richter Dorottya – m. v. (gamba), Mezei János – tanár (orgona)
RÉGI ZENEAKADÉMIA,
KAMARATEREM
BUDAPEST VI., VÖRÖSMARTY U. 35.
Közreműködnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszakának
tanárai és hallgatói
A belépés ingyenes. A műsor itt tanulmányozható.
 

Mester és tanítvány találkozása a Müpában

Mester és tanítványa, Bogányi Gergely és Boros Misi közös koncertjének nyilvános főpróbáját tartják 2017. december 6-án, melyre jelentkezhetnek mindazon fiatalok, akiknek egyébként nem lenne lehetőségük részt venni egy ilyen eseményen. Kiemelten olyan fiatalokat várnak a szervezők, akik zenét tanulnak. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött - regisztrálni november 20-ig lehet.
 
Mester és tanítvány találkozása ünnep: megmutatja, hogyan alkot együtt két generáció, és hogyan épül fel a híd két művész között. A szervezők ennek az izgalmas találkozásnak az örömét szeretnék megosztani mindazon diákokkal, akik nem csak kedvelik a zenét, de a mindennapjaik szerves részét is képezik.
A részvételi szándékot, pontos létszámmal és névsorral november 20-ig lehet jelezni, az This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre.
Időpont: 2017. december 6. 15:00-17:00 (érkezés 14:30-tól)
Helyszín: Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Esemény: Mester és tanítványa - Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és Boros Misi Junior Prima-díjas zongorista közös koncertje
Közreműködik a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, vezényel: Bogányi Tibor
 

A természet hangjai a Müpában

November 14-én 19:30 órától a Müpában a zeneszerzők egyik legkedveltebb múzsájához szól a muzsika, A természet hangjai című hangversenyen. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Vajda Gergely vezényli, közreműködik a nemzetközi rangú német bariton szólista: Stephan Genz.
 
Műsor:
Mahler: Egy vándorlegény dalai
Rautavaara: Cantus arcticus - concerto madarakra és zenekarra, op. 61
Mahler: 1. szimfónia
 
Mahler egész életműve arról tanúskodik, hogy a környezet zenei impulzusára mennyire érzékenyen reagált, I. szimfóniája panteista szimfonikus poémaként is értelmezhető. 
A közelmúltban elhunyt finn zeneszerző, Einojuhani Rautavaara az északi sarkkör lápvidékén élő madarak énekét illesztette 1972-ben írt, varázslatos világokat festő zenekari darabjába. A madárhangok felvételről szólalnak meg, bizonyos esetekben lelassítva.
 
A Müpa 1.500,- Ft-os kedvezményes jegyvásárlási lehetőséget biztosít a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének tagjai részére.
Kedvezményes jegyigényt a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. mail-címre szíveskedjenek megírni, majd visszaigazolás után a Bálna TEX irodában (1093 Budapest, Fővám tér 11-12. 1. emelet) a nevük bemondásával tudják megvásárolni.
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 10:00-18:00, szombaton 11:00-15:00, vasárnap zárva.
Nem MZMSZ-tagok számára az alábbi oldalon van lehetőség a hangversenyre jegyet váltani teljes áron.
 

Kamarazene karnyújtásnyira

KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA
 
Eckhardt Gábor, Déri György és Borbély Mihály kamaraestje
Időpont: 2017.11.24 19.00
Helyszín: Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem
 
Az alliteráció erejét nem érdemes alábecsülni, hiszen akár műsorszervező hatása is lehet. Ebben az esetben persze a szerzők B betűjénél több köti össze a műveket, amelyeket a Zeneakadémia három nagyszerű tanára fog előadni: mindhárom klarinéttrióra íródott. Beethoven Gassenhauer-triója nevét harmadik tételének köszönheti, mely egy variációsorozat egy akkoriban népszerű opera egyik dallamára. A „Gassenhauer” jelzőt olyan dallamok kapják, amiket az emberek akár az utcán sétálva is énekelgetnek, fütyörésznek magukban. Bruch Nyolc darabja sokkal csendesebb mű. Nyolc tételét nyolc karakterdarabnak is lehet értelmezni, bár fantáziacíme egyiknek sincs. Brahms 1891-es klarinéttriója tulajdonképpen az életmű függeléke: a szerző ugyanis 1890-ben kijelentette, hogy az akkor befejezett G-dúr vonósötöse lesz az utolsó darabja. Ekkor azonban megismerte Richard Mühlfeld klarinétost, akinek játéka annyira elbűvölte, hogy több művet is írt neki. Brahms egyik barátja, Eusebius Mandyczewski így fogalmazott a klarinéttrióról: „mintha a hangszerek szerelmesek lennének egymásba”.
 
Bővebben a Zeneakadémia Koncertközpont programjáról itt olvasható.
 

Miért szeretem a hangszerem?

 

Zeneismeret órarendek

 

Hírmondó archívum

 

Hallgass zenét, olvass róla!

 

Fórumozz, kérdezz tőlünk!