Örömzenélés a FalkArt Fórumon

Ez a FalkArt sem múlt el a TAZI nélkül. Zeneiskolánk idén öt csapattal képviseltette magát a képző- és iparművészeti galériások májusi Falk Miksa utcai összművészeti fesztiválján és vásárán. A FalkArt Fórumon való fellépésünk immár hagyománynak nevezhető.

A délután 2-kor kezdődő rendezvényen idén nem gyűlt össze akkora sokaság, amekkora szokott, alighanem azért, mert a város ezen a délutánon tele volt szabadtéri programokkal. Így a Simai László növendékei fújta fanfár figyelemfelkeltő szerepére nagy hangsúly helyeződött. A fúvós zenekar mindent megtett azért, hogy hangszereikkel minél nagyobb körben vigyék hírét, hogy megkezdődött a fesztivál.

A Kertész Rita és Kertész Noémi testvérpár 7 gyermekes családi produkciója viszonylag gyér nézőközönség előtt kezdődött, de Márkus Alfréd és Harmath Imre nagy sikerű filmrészletének gyerekcsapatra adaptált változata, a Meseautó csakhamar megállította a járókelőket. Előadták:  Rozmán Ábel (17) és Amálka (11), Sövegjártó Laura (15), Zsófia (13), Bernát (10), Zita (8) és Vilma (6) - ének, Kertész Rita  - zongora. 

Az ősbemutató a Tóth Aladár Zeneiskola zongora tanszakának családi koncertjén volt. Az előadók közül Ábel zongorázott, Amálka csellózik, Laura és Zsófi zongoráznak, Bernát hegedült, Zita hegedül.

Őket Kiss Anna énekegyüttese követte. A különböző hangszereken tanuló serdülő csapat két éve egy zenei táborban alakult meg, kötetlen esti éneklések nyomán. Ketten már a konziban tanulnak tovább, onnan járnak vissza a pétek délutáni próbákra. Ami összetartja őket: az éneklés a társaság és Kiss Anna szolfézstanár szeretete. Repertorárjuk a klasszikustól a populárisig igen változatos - ami épp nagyon megtetszik nekik a Kiss Anna által hozott kínálatból.

Vizeli Máté kitűnő prímást avatott a Falk Miksa utcában Lukács Szeben személyében. Ezúttal a mester kísérte két tanítványát és összeállításukban felvidéki, erdélyi és magyarországi népzenét játszottak, volt benne hallgató meg talpalávaló is, és annyira tetszett a közönségnek, hogy többen is megkérdezték, hol lehet ezt a formációt máskor is meghallgatni. Amire Vizeli Máté kissé zavarba jött, hogy mit is válaszoljon, hiszen ez a felállás az egyszeri "itt és most" kategóriába illeszkedik. Ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne jövőre ugyanitt ugyanígy még egyszer.

A rendezvényen készített fotók itt tekinthetők meg.

 

TérTáncKoncertet rendez a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén

Immár a harmadik TérTáncKoncertet rendezi a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén, 2017 június 10-én 18 órától, ezúttal Leonard Bernstein közismert művét emelve a középpontba, Szimfonikus táncok a West Side Storyból címmel.
 
Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar 2015-ben indította útjára TérTáncKoncert elnevezésű kezdeményezését, amely nemcsak a muzsikáról és a közös táncról, hanem az egymás iránt érzett felelősségről, toleranciáról és tiszteletről is szól. A program legfontosabb szereplői azok a hátrányos helyzetű gyerekek, akik a Fesztiválzenekar játékára évről évre együtt táncolnak a budapesti Hősök terén, ahol egy napra ők is valódi hősökké válhatnak. Közösen dolgoznak egy célért hónapokon át, aminek az eredményét már valódi kreatív közösségként élvezhetik.
 
A nagyszabású ingyenes szabadtéri koncerten  résztvevő iskolák mind partnereink abban, hogy minél több roma és nem roma gyerek táncoljon együtt, hogy a közösen átéltek révén megtapasztalják a befogadás élményét. A heti táncpróbák mellett regionális találkozók keretében budapesti mentoriskolákat vontak be a fogadásukra, és arra is alkalmat teremtettek, hogy találkozzanak a Fesztiválzenekar művészeivel, így hozva őket közelebb a klasszikus zenéhez.
 
A BFZ közössége hisz abban, hogy a muzsika képes különleges kapcsolatot építeni az emberek között nemtől, társadalmi helyzettől, etnikai hovatartozástól vagy nyelvi különbségektől függetlenül. Mindemellett összefogásra, az egymásra való odafigyelésre ösztönöz, és toleranciára tanít.
Fischer Iván személyes ajánló sorokkal hívta fel a zeneiskolák figyelmét a program fontosságára. Az alábbiakban leveléből idézünk:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

30 éves születésnapját ünnepelte nemrég zeneiskolánk kórusa

Többszörös jubileumot ünnepelt a zeneiskola kórusa 2017.május 13-án, a Terézvárosi Két Tannyelvű Általános Iskola tornatermében: 30 éve alakult a gyermekkar és 20 évvel ezelőtt voltak első külföldi útjukon: Arizonában és Kaliforniában.
 
 
Európa számos városából érkeztek haza az egykori tanítványok, kórustagok, hogy újra együtt énekelhessenek régi társaikkal. Felemelő volt a 72 énekes szívet-lelket melegítő produkciója, mely magával ragadta a nagy létszámú közönséget is. A kóruséneklés összetartó erejének, a karnagy és a kórustagok kölcsönös szeretetének ékes példája volt ez a jól sikerült hangverseny. Ezt dokumentálják Ispánki Ferenc fotói is, melyekből ízelítőt itt lehet megtekinteni.
A Nosztalgia koncerten a kórus alapító karnagya, Ispánkiné Gede Éva vezényelt és Arató Ágnes kísért zongorán.
Bővebben a kórusról itt lehet olvasni.
 

Hallgassuk meg együtt Ácsné Szily Éva régi és mostani növendékeit a Bartók Rádió élő koncertjén!

Ácsné Szily Éva hegedűs növendékei és Kállay Ernő hegedűművész közös koncertjét 2012. szeptember 15-én vették föl a Magyar Rádió 6-os Stúdiójában. Az itt látható fotó akkor készült.

Van, aki nem tud újra eljönni a növendékek közül, 2017. június 3-án, de a többség megint összegyűlik a 6-os Stúdióban egy élő koncertre.

Meghallgatható élőben illetve a Bartók Rádió 16 órakor kezdődő adásában.

 

 

Kohán István kapta idén a Tóth Aladár-díjat

Tanári közösségünk minden évben szavaz arról, ki a legérdemesebb az adott tanévben a Tóth Aladár Alapítvány díjára. Idén a többség Kohán István klarinéttanárnak ítélte a Tóth Aladár-örökösöknek köszönhetően pénzjutalommal is járó djat. Az elismerésre olyan tanáraink kaphatnak jelölést, akik legalább 20 éve dolgoznak a Tóth Aladár Zeneiskolában, és kiemelkedő közösségi munkát végeznek.

Kohán István 1985-ben szerezte meg klarinéttanár- és kamaraművész diplomáját a Liszt Ferenc Zeneakadémia Budapesti Tanárképző Intézetében, azóta iskolánk klarinéttanára, referenciaintézményi mentortanár.

Egyéni hangszeres órái mellett az Ifjúsági Zenekar és a Klarinétzenekar egyik vezetője.

Növendékei közül sokan választottak zenei pályát, versenyeredményeik is kiválóak: a budapesti és az országos klarinétversenyeken sorra nyernek díjakat, tanáruk pedig felkészítő tanári különdíjat.

Tanári munkája mellett tagja a Budapesti Operettszínház zenekarának és a Budapest Klezmer Band-nek.
Munkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia Kodály-díjjal jutalmazta 2000-ben, „Az év Rádiós koncertjéért” Emerton díjat kapott 2005-ben, ezen kívül a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Budapest Klezmer Band tagjaként Artisjus-díjat vehetett át. 2015-ben Prima Primissima-díjat kapott.
Pestszentlőrinctől és Terézvárostól is a Kiváló Pedagógus díjra tartották érdemesnek.
 
Kohán István így beszél mentortanári tapasztalatairól.
 

Miért szeretem a hangszerem?

 

Zeneismeret órarendek

 

Hírmondó archívum

 

Hallgass zenét, olvass róla!

 

Fórumozz, kérdezz tőlünk!