Tücsök zenekar

Zenekarunk 1989-ben alakult a kisiskolások, azaz a vonós hangszereken 2-3 éve tanuló gyerekek számára. Fontos kiegészítője és pillére az egyéni óráknak, hiszen a közös zenélés öröme könnyen átsegít a hangszertanulás kezdeti nehézségein. Próbáink során 25-30 tagunk hetente másfél órában ismerkedik a zenekari játékkal, ahol a szólamokkal vonós tanszakunk tanárai foglalkoznak. Repertoárunk az egyszerűbb barokk táncoktól kortárs zeneszerzőink könnyebb, rövidebb darabjaiig terjed.

Rendszeresen játszunk az iskola zeneakadémiai hangversenyein, emellett az elmúlt években sikeresen szerepeltünk a fővárosi zenekari versenyeken, felléptünk a budapesten rendezett EMU Fesztiválon, a nyíregyházi és a jeseňiki (Csehország) Pro Archi fesztiválon.

Munkánk nemcsak a közös zenélésről szól, hiszen a tanulás mellett tagjainknak sok lehetősége van barátságokat is kötni. Nyári táborainkban a zene mellett helyet kap a mozgás és a játék is. Az együttesben töltött évek felkészítenek az Ifjúsági Zenekarban való részvételre.

Miért szeretem a hangszerem?

 

Zeneismeret órarendek

 

Hírmondó archívum

 

Hallgass zenét, olvass róla!

 

Fórumozz, kérdezz tőlünk!