Edőcs Fanni

Edőcs Fanni a budapesti Zeneakadémia csembaló tanszakán végzett, Ratkó Ágnes tanítványaként. Ezzel párhuzamosan a lipcsei régizene tanszéken Nicholas Parle osztályába járt. Számos mesterkurzuson vett részt, leginkább Pierre Hantaï, Bernhard Klapprott, Gordon Murray és Ketil Haugsand útmutatásai voltak hatással játékára.

Korrepetitorként, kamaraegyüttesek continuó játékosaként és szólistaként rendszeresen részt vesz Magyarországon és Európa szerte régizenei mesterkurzusokon, fesztiválokon. 2014-ben megalapította a  Recurring Company (REC) nevű kortárs és régizenei összművészeti társulatot, mellyel azóta is koncertezik.
Jelenleg tagja még a Le Jardin des Arts kamaraegyüttesnek és rendszeres kísérője Csalog Benedek mesterkurzusainak.

2013-ban kezdett el alapfokon tanítani, kezdetben zongorát, majd csembalót és barokk kamarazenét is.
2017 szeptembere óta a Tóth Aladár Zeneiskola csembalótanára.

Miért szeretem a hangszerem?

 

Zeneismeret órarendek

 

Hírmondó archívum

 

Hallgass zenét, olvass róla!

 

Fórumozz, kérdezz tőlünk!