Lukácsházi István

A nagybőgőművész 1957-ben született Sztálinvárosban. Zenei tanulmányait hegedűvel kezdte, a középiskolától nagybőgőn folytatta.
A győri Zenekonzervatóriumban Tárnai Antal növendéke volt.
1976-tól 81-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult Tibay Zoltán és Tibay Zsolt tanítványaként. Ekkor tagja volt a Simon Albert vezette Főiskola Zenekarnak. Ez a stúdium volt a legmeghatározóbb zenei fejlődésére.
1982 és 84 között a XIII. kerületi Zeneiskola és a Győri Zenekonzervatórium és a Tanárképző tanára. 1983-ban fél évig a Dunaújvárosi Zeneiskolában is tanít.
1983 óta nagybőgőtanára a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolának, egyúttal gyakorlatvezető tanára a Zeneakadémia középfokú nagybőgő tanárképzésének (Legkiemelkedőbb tanítványai: Schweigert György, Tóth-Kiss Péter, Mészáros János, Dévényi Gábor, Lévai László, Bangó Norbert, Barca Horváth József, Puporka Jenő, Budai Sándor, Rácz Ernő, Ónodi Sándor, Makó Róbert, Lázár Gyula, Szimán Kristóf, Tabányi Tibor, Csuti Dávid,  Bóni Andor, Mohácsi Tivadar, Jobbágy Csongor, Rinkó Sándor, Mohácsi Vilmos, Devich Benedek, Kökény Tamás, Duka Vilmos).
2011 óta a Tóth Aladár Zeneiskolában is tanít.
2004 óta alapfokú művészetoktatási szakértő.
1982/83-ban a MÁV Szimfonikusok tagja.
Egyik alapítója és 23 évig, 2000-ig nagybőgőse volt a Budapesti Vonósok kamarazenekarnak, akikkel világszerte koncertezett és több mint 40 CD-t készített.
2001 óta tagja a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusoknak, az Intermoduláció Együttesnek, az  IBS Eufórikusoknak és az Aircorde Triónak.
Rendszeresen szerepel kortárs szerzők műveinek előadásában /Dukay Barnabás, Kurtág György, Csapó Gyula, Serei Zsolt, Tihanyi László, Faragó Béla, Sári József, Sáry László, Sári Bánk, Kovács Zoltán, Tóth Péter és mások/. Ezt több, főleg Hungaroton lemez is tanúsítja.
Kamarazenészként fellépett több jelentős vonósnégyessel /Kodály, Éder, Új Budapest, Auer quartett/.
Időnként különböző budapesti szimfonikus zenekarok nagybőgőszólamában is játszik kisegítőként.
Szólistaként az utolsó 35 évben leginkább a Magyar Rádió által rendezett stúdióhangversenyeken és a Tatai Nagybőgős Találkozók tanári koncertjein lehetett hallani.
 

Miért szeretem a hangszerem?

 

Zeneismeret órarendek

 

Hírmondó archívum

 

Hallgass zenét, olvass róla!

 

Fórumozz, kérdezz tőlünk!