A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek márciusi műsorából

Március 13-án 19:30 órakor a Dohnányi bérlet tulajdonosai az Új korszak hírnökeit láthatják a Müpában.
Körkép a századfordulóról. Akár így is jellemezhetnénk az est műsorát, a művek ősbemutatóit alig néhány év választja el egymástól.
 
A hangverseny műsorán:
Bartók: Kossuth szimfónia; Debussy: Pelléas és Melisande – jelenet; R. Strauss: Hősi élet
 
Vezényel: Kovács János
Közreműködik: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Pasztircsák Polina, Kovácsházi István és Kovács István (ének)
Hegedűszóló: Nathan Giem
 
A Kossuth-szimfónián dolgozó fiatal Bartók még alig sejtett valamit abból, hogy az új francia zene, élén Debussyvel, milyen, korábban ismeretlen világok felé indult el. Őt ezekben az években a német zeneszerzés, különösen Richard Strauss művei foglalkoztatták. Mélyen megérintették Strauss szimfonikus költeményei, az Imígyen szóla Zarathustra vagy a Hősi élet. Utóbbit átírta zongorára és őszinte csodálatot kiváltva több ízben el is játszotta – természetesen fejből. És amikor ő is egy hősi életet kívánt nagyzenekari kompozíciójának fókuszába állítani, szinte magától értődött, hogy a magyar történelem nagy héroszát, Kossuthot mintázza majd meg. Kompozíciójának „cselekményvezetése” sokban hasonlít a modellül választott Strauss darabhoz, zenei anyagában viszont inkább Liszt Ferenc zenéjéhez áll közel. Ám ami a zenei asszociációkon túl mutat, az hangokban nehezen kifejezhető: Strauss zenéje olyan világnézetet közvetített Bartók felé, mely hosszú évekre meghatározta gondolkodását.
Online jegyvásárlás itt.
 
Március 17-én 20 órától az Anno Sacri sorozat 3. hangversenye lesz hallható a Mátyás-templomban.
 
Műsor:
Bach: Korálelőjáték az Aus der Tiefe ruf ich zu dir koráldallamra, BWV. 745.
Schütz: Aus der Tiefe ruf ich zu dir (130. zsoltár)
Bach: Was mein Gott will, das g’scheh allzeit, 111. kantáta
Bach: Jesus nahm zu sich die Zwölfe, 22. kantáta
Bach: Aus der Tiefe ruf ich, Herr, zu dir, 131. kantáta
 
Vezényel: Szabó Sipos Máté
Közreműködik: A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Leánykara, a Nemzeti Énekkar Férfikara, 
Gavodi Zoltán, Megyesi Zoltán és Blazsó Domonkos (ének), 
Dinnyés Soma (continuo)
Jegyvásárlás itt.
 
Március 22-én a Pécsi Kodály Központban ad hangverseny Vásáry Tamás és a zenekar.
 
Március 29-én a José Cura zenei világa című hangversenyen működik közre a teljes együttes a Müpában.
 
 

Miért szeretem a hangszerem?

 

Zeneismeret órarendek

 

Hírmondó archívum

 

Hallgass zenét, olvass róla!

 

Fórumozz, kérdezz tőlünk!