Ifjú tehetségeink a BMC hangversenytermében muzsikáltak

Fülbe-való IV. címmel zenetörténeti bolhapiacot rendeztek a BMC-ben tizenéveseknek 2016 február 7-én
vasárnap 11 órakor. Közreműködtek az Új Európa Alapítvány ifjú tehetségei, köztük iskolánk jelenlegi és volt növendékei.
 
Hogy vagy? - avagy a zeneszerző is lehet beteg címmel Eckhardt Gábor Liszt-díjas zongoraművész tartott előadást. Interaktív, sok humorral átszőtt és vetítéssel egybekötött sorozata a tizenéves általános és középiskolásoknak szól.
Olyan témákat vetett fel, hogy mi mindent tud a zongora, mit csinál a zeneszerző, ha beteg vagy ha magányos? Messze áll-e egymástól a klasszikus és a népzene ? Az elmúlt századok nagy zeneszerzőit a jövő ígéretes fiatal zenészei idézték meg: Bácsy-Schwartz Zoltán, Kovács Sára, Mága Zoltán, Wijnands Emma (hegedű) és Erős Ditta, Kocsis Bálint, Kovács Gergely, Magyar Valentin (zongora).
 
A felvételen a 11 éves Wijnands Emma Vivaldi a-moll conterto-ját adja elő.
Tanára: Ácsné Szily Éva. Zongorán kíséri: Arató Ágnes.
 
 

Gálaműsor Terézváros Virtuózaival

Budapest Főváros VI. Kerület Terézváros Önkormányzata, a Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt. és a Tóth Aladár Zeneiskola Gálaműsort rendezett a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2016. január 21-én, csütörtökön 19.00 órakor az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérben.

 

A rendezvény fővédnöke Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere volt.

Az eseményről beszámoló olvasható Terézváros önkormányzatának honlapján. 

Képgalériánkat itt lehet megtekinteni.

A műsort Eckhardt Gábor zongoraművész, tanár vezette.

Fellépők voltak: Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművész, Kokas Katalin hegedűművész, Vizeli Máté és a Góbé zenekar, Ónodi Eszter színművész,

 

a Tóth Aladár Zeneiskola ifjú tehetségei: Erdősi Máté (trombita), Szűcs Károly (nagybőgő), Cela Ilda és Bangó Adrienn (ének), valamint a Virtuózok című televíziós műsor középdöntőjébe jutott egykori növendékei: Kéringer Dávid (klarinét), Magyar Valentin (zongora).

 

Közreműködtek: Kohán István (klarinét), ifj. Rátonyi Róbert (zongora) Jelasity Péter (szaxofon), a Tóth Aladár Zeneiskola Női Kara és Ifjúsági Szimfonikus Zenekara. Vezényelt: Kohán István és Héja Benedek.

 

Versenyeredmények a 2015-2016. tanévben

2016. június

8. Beliczay Gyula Nemzetközi Hegedű és Kamarazene Verseny

Szóló hegedű kategóriában Mága Zoltán, Wijnands Emma, Verriez Lilla, Kovács Sára arany-fokozatot kapott korcsoportjában, Kovács Sára elnyerte a fődíjat is (Tanáruk: Ácsné Szily Éva). Kamara-kategóriában: Kovács Sára és Králik Miklós duója (tanáraik: Ácsné Szily Éva és Dávid Krisztina), és a cselló-quintett is – Filip-Orbán Katinka, Mohácsi Dávid, Rátkay Áron, Rátkay Fanni, Rozmán Amálka  (tanáruk: Dávid Krisztina) – arany-helyezést ért el.

 

2016. május

Broumov Key International Piano Competition for young pianists (Csehország)

A nemzetközi zongoraversenyen Karakas Benedek (Réti Tamás és Eckhardt Gábor tanítványa) korcsoportjában megosztott 1. díjat kapott.

 

2016. április

Talents for Europe Nemzetközi Zenei Verseny (Dolny Kubin, Szlovákia)

A hegedűs versenyzők 1. korcsoportjában Kelemen Gáspár 2. díjat kapott (tanára Ácsné Szily Éva). A csellisták 2. korcsoportjában Rátkay Áron 4. díjat nyert (tanára Dávid Krisztina). Kovács Sára (hegedű) és Králik Miklós (cselló) duó kategóriában 2. helyezést ért el (tanáraik: Ácsné Szily Éva és Dávid Krisztina).

II. Közép-dunántúli Regionális Zongoraverseny (Tatabánya) 

A verseny II. korcsoportjában Kováts Ambrus bronz-díjat (tanára: Vadász Zsuzsanna) Juhos Fanni ezüst-díjat nyert (tanára: Réti Tamás). A III. korcsoportban Naszagyuk Szófia ezüst-díjat (tanára: Vadász Zsuzsanna), Koudela Olivér arany-díjat kapott (tanára: Réti Tamás).
 

XIII. Országos „Alba Regia” Kamarazene Verseny, Székesfehérvár

Az A kategóriában Kovács Sára (hegedű) és Králik Miklós (cselló) duója III. helyezett lett  (tanáraik: Ácsné Szily Éva és Dávid Krisztina).
C kategóriában Bangó Adrienne (hegedű), Varga Tünde Katalin (hegedű), Széles Borbála (brácsa), Dominkó Liliána (cselló), Sturcz Valentina (fuvola), Joháczi Krisztina (zongora), Szilágyi Dániel Péter (zongora), Sümegi Anna Napsugár (ütő) oktettje (képünkön) I. díjat kapott (tanáraik: Ácsné Szily Éva, Füzesséry Dudás Eszter, Vizeli Máté, Dominkó Csilla, Scholz Melinda, Kotroczóné Deutsch Nóra, Pozsár Andrea, Holló Miklós).
A D kategóriában induló trió - Nagy Bernadett (klarinét), Lambert Szilvia (klarinét), Kocsis Bálint (zongora) - II. helyezést ért el (tanáraik: Kohán István és Réti Tamás). A Tóth Aladár Zeneiskola intézményi különdíjban részesült.
 

2016. március

XIV. Országos Zongoraverseny

A III. korcsoportban indult Karakas Benedek Kelton  kiemelt I. díjat, Veroszta Magda-díjat és különdíjat kapott a legszebb romantikus mű előadásáért (Tanárai: Réti Tamás, Eckhardt Gábor).

Kemény Péter a III. korcsoportban kapott különdíjat (Tanára: Halászné Veres Zsuzsa).

A IV. korcsoportban a II. helyezett Csanálosi Ilona, az I. helyezett Bolesnikov Andjela lett (mindketten Eckhardt Gábor növendékei).

Legeredményesebb felkészítő tanári díjat és Veroszta Magda-díjat kapott Eckhardt Gábor, eredményes felkészítő tanári díjat és Veroszta Magda-díjat kapott Réti Tamás.

 

II. Budapesti Járdányi Pál Szolfézs- és Népdaléneklési Verseny

A verseny döntőjében írásbeli + szóbeli kategóriában Juhos Fanni Mária III. helyezést, Kun Lenke maximális pontszámú írásbeliért különdíjat kapott.

A népdaléneklési versenyen Juhos Fanni Mária és Nagy Hajnalka Eszter II. helyezett lett. Tanáruk, Kiss Anna tanári különdíjat kapott.

 

XII. Országos Kürtverseny

Az országos verseny döntőjében Kovács Áron növendékünk különdíjat kapott (tanára Tekula Endre).

 

V. Nemzetközi Zongorafesztivál (Törökszentmiklós)

Kiss-Leizer Anna bronz minősítést nyert, tanára Hollóné Tóth Réka. Szilágyi Barnabás arany minősítést kapott, és fellépett a Gálakoncerten is.

Tanára, Fenyősy Dorottya felkészítő tanári különdíjban részesült.

 

2016. február

I. Regionális Csellóegyüttes Fesztivál

A fesztiválon díjakat nem osztottak ki, a zeneiskola kamaracsoportjai kimagasló színvonalon szerepeltek. A két kvintett és egy szeptett tagjai voltak: Bucella Lilla, Csanálosi László, Dominkó Liliána, Filip-Orbán Katinka, Kerekes Brigitta, Kontra Bence, Králik Miklós, Mohácsi Dávid, Rátkay Áron, Rátkay Fanni, Rozmán Amálka, Széphelyi Annamária, Szilvási Hanna és Wunderlich Nicolette. Felkészítő tanárok: Czékmány Szilvia, Dávid Krisztina, Dominkó Csilla, Kovácsikné Falvay Edit.

 

I. Konrád Péter Fővárosi Ütőfesztivál

A Tóth Aladár Zeneiskola kamaraegyüttese - Sümegi Anna, Pap Zsombor, Szabolcs Mátyás, Hajnal Balázs - dicséretet kapott. Mészáros Gergő Márton kiemelt nívódíjat, Engelmann Ákos dicséretet kapott. Tanáruk, Holló Miklós tanári különdíjban részesült.

 

XIII. Országos Klarinétverseny

Bajusznács Bence a IV. korcsoportban 2. díjat, Deim Zoltán a II. korcsoportban 3. díjat kapott. Mindketten Kohán István tanítványai, aki tanári különdíjat kapott.

 

2016. január

XIV. Országos Zongoraverseny budapesti területi válogató

Arany fokozatot kapott: Karakas Benedek (tanára: Réti Tamás), Kemény Péter (tanára: Halászné Veres Zsuzsa), Zhang Zhong Shi, Szabó Nóra és Bolesnikov Andjela (tanáruk: Eckhardt Gábor),

Ezüst fokozatot kapott: Csanálosi Ilona (tanára Eckhardt Gábor) és Kocsis Bálint (tanára: Réti Tamás),

Bronz fokozatot kapott Szilágyi Barnabás (tanára: Fenyősy Dorottya).

 

II. Budapesti Járdányi Pál Szolfézs- és Népdaléneklési Verseny - elődöntő

Kun Lenke, Juhos Fanni és Nagy Hajnalka továbbjutottak a verseny döntőjébe. Tanáruk: Kiss Anna.

 

XII. Országos Kürtverseny - budapesti területi válogató

A Tóth Aladár Zeneiskolában rendezett versenyen Arató Balázs és Kovács Áron ezüst-fokozatot, Benyó Pál Bertalan bronz-fokozatot kapott. Arató Balázs és Kovács Áron továbbjutottak a verseny döntőjébe.

Tanáruk: Tekula Endre

 

2015. december

24th International Music Competition Gianluca Campochiaro, Catania (Szicília, Olaszország)

A nemzetközi zenei versenyen Kelemen Gáspár (hegedű), Wijnands Emma és Kovács Sára 1. díjat kaptak korcsoportjukban. Mindhárman Ácsné Szily Éva növendékei. Kelemen Gáspár felléphetett a gálahangversenyen, 2015. december 20-án a Teatro Belliniben. Zongorán kísért Arató Ágnes.

 

XIII. Országos Oboa- és Fagottverseny, Sopron

Nagy Sarolta 1. díjat, Széles Márk (fagott) 3. díjat nyert. Felkészítő tanáruk, Jeszenszkiné Dunavölgyi Mária tanári különdíjat kapott.

 

2015. november

Nemzetközi Kodály Zoltán Hegedűverseny (Galánta, Szlovákia)

Tóth Lázár arany-fokozatot kapott, felkészítő tanára Borsos Ágnes.

 

48th Virtusoi per Musica di Pianoforte (Ústí nad Labem, Csehország)

Karakas Benedek II. díjat (oklevél), valamint a Liszt-mű előadásáért különdíjat kapott (oklevél), így felléphetett a gálahangversenyen is. Felkészítő tanárai: Réti Tamás, Eckhardt Gábor voltak. Réti Tamás tanári különdíjat kapott (oklevél).
 

XIII. Országos Klarinétverseny budapesti területi válogató

1. kcsp.: Nagy Bernadett, Lambert Szilvia – arany fokozat, kiemelt nívódíj; 2. kcsp.: Deim Zoltán – arany fokozat, kiemelt nívódíj; 4. kcsp.: Bajusznács Bence – arany fokozat, kiemelt nívódíj. Felkészítő tanáruk, Kohán István, tanári különdíjat, Arató Ágnes, korrepetitori különdíjat kapott.

 

2015. október

XIII. Országos Oboa- és Fagott Verseny budapesti területi válogató

Oboa verseny: Kovács Sára és Kerekes Péter ezüst-díjat nyertek, és továbbjutottak az országos döntőbe. Felkészítő tanáruk: Liget Regina.

Fagott verseny: Nagy Sarolta és Széles Márk arany-fokozatot értek el. Mindketten továbbjutottak az országos döntőbe. Felkészítő tanáruk, Jeszenszkiné Dunavölgyi Mária, és Arató Ágnes korrepetítor tanári különdíjat kaptak.

 

Áprilisi és májusi versenyeredmények 2014-2015. tanév

Broumov Key 2015 (Broumov, Csehország)

A nemzetközi zongoraversenyen Karakas Benedek 3. díjat, Koudela Olivér dicséretet kapott. A verseny honlapja itt tekinthető meg.

Mindketten Réti Tamás növendékei. 

 

 

Talents for Europe 2015 (Dolný Kubín, Szlovákia)

A nemzetközi zenei versenyen Ácsné Szily Éva növendékei a következő eredményeket érték el: Kovács Sára 1. díjat (II. korcsoport), Váradi Gyula 2. díjat (IV. korcsoport), Van De Munt Nastasha 4. díjat (III. korcsoport) kapott.

A verseny eredményeiről részletesen itt olvashatnak.

 

I. Regionális Gitár Kamaraverseny (Veszprém)
I. korcsoport: Nagy Regina - Debreczy Lilla - Markó Sára - I. díj. (Tanár: Priskin Zsuzsanna, K. Szabó Zsuzsa)

III. korcsoport: Nagy Kristóf - Gyéresi Norbert  - Hermawan Fadhil - Pozsgai Csanád -  I. díj. (Tanár: K. Szabó Zsuzsa)


X. Országos Zongora Négykezes és Kétzongorás Verseny (Balassagyarmat)
II. korcsoport: Kiss Artúr - Ambrus Zsigmond - III. díj  (tanáruk: H. Veres Zsuzsa)

V. korcsoport: Karakas Benedek - Kocsis Bálint - I. díj. Különdíjat kapott Kocsis Bálint, aki két győztes párosban is szerepelt.

Koudela Olivér - Kocsis Bálint -  I. díj. Tanáruk, Réti Tamás felkészítő tanári díjat kapott.

Nagy András Márton - Ambrus Róza: III. díj  (Tanáruk: H. Veres Zsuzsa)

 

XII. Budapesti Furulyaverseny

I. korcsoport: Wertán Blanka: ezüst fokozat, II. korcsoport: Kepes Máté: kiemelt arany fokozat,

III. korcsoport: Borka Dávid: kiemelt arany fokozat

IV. korcsoport: Kis Gergely Domonkos: arany fokozat, Csekme András: arany fokozat
V. korcsoport: Vághy Mihály: arany fokozat (tanáruk: Bánfi Balázs)

 

Young Musician – Tallinn 2015

A 2015. április 9-13. között megrendezett nemzetközi versenyen (International Contest for Pianists, Violinists and Cellists) Veér Lili, Ácsné Szily Éva növendéke 1. díjat, valamint a legfiatalabb versenyző különdíját kapta.

 

V. Zeneiskolai Oboa Fesztivál

Szabó Sára: arany-fokozat, Kepes Péter, Szabó D. Márton: ezüst-fokozat,

Szájbély Viktória: dicséret (tanáruk: Liget Regina)

 

Telt ház, mosolygó közönség - sikert aratott a legutóbbi Bösendorfer koncertünk

A Bösendorfer-sorozatnak az a célja, hogy az egykori, mára híressé vált növendékek kapcsolata megmaradjon az alma materrel. A legutóbbi koncert két vendége, Bauernfeind Éva és Scholz Melinda ennél szorosabb kapcsolatot már nem is tarthatna a TAZI-val: Éva korrepetítorunk, Melinda fuvolatanárunk. Nagy Éva Cecília azonban - aki szintén TAZI-tanítvány volt, és négyévesen tette be először a lábát a TAZI-ba - ritkán látott vendég nálunk. 

 

Az est erős felütéssel. Brahms C-dúr szonátája I. tételének impulzív előadásával kezdődött. Nagy Éva Cecília ezt játszotta nem is olyan régen, 2014-ben, a diplomahangversenyén is.

Cecília négyévesen törött lábbal érkezett a zeneiskolába, anyukája Horváth Vilmosnéhoz íratta be, nála tanult 7. osztályos koráig, amikor felvették a Bartók Konziba. A Zeneakadémián Kemenes András tanítványa volt. Tanulmányait először egy ki nem hevert kosárlabdás baleset, majd egy év németországi "elvonulás" szakította meg. 2014-ben sikerrel diplomázott, és azóta a kőbányai zeneiskolában tanít. Műsora második részében négykezest adott elő: Juhász Ágnessel Schubert Asz-dúr variációk című művét játszotta el.

 

A szünet után Eckhardt Gábor átadta a szót és a színpadot Bauernfeind Évának, aki elhozta néhány kedves és tehetséges barátját, akikkel rendszeresen muzsikál együtt.

Bővebben...

Miért szeretem a hangszerem?

 

Zeneismeret órarendek

 

Hírmondó archívum

 

Hallgass zenét, olvass róla!

 

Fórumozz, kérdezz tőlünk!