24 formációnak drukkolhatunk az I. Magyar Kortárs Kamarazenei Fesztiválon

Kovács Kálmánné, Babszi a Fővárosi Pedagógiai Intézet vezető szaktanácsadójaként és kimagasló szaktudású, elismert zongoratanárként több évtizeden át meghatározó személyisége volt az egész magyar alapfokú zeneoktatásnak, 1982-84 között a Tóth Aladár Zeneiskola igazgatója is volt. Munkássága elismeréseképpen 2013-ban „örökös tiszteletbeli igazgató” ranggal tiszteltük meg őt, iskolánk 110 éves jubileumi ünnepségén. Szakmai, pedagógiai örökségének ápolását, szellemiségének továbbvitelét iskolánk zongora tanszaka szívügyének tartja, és örömmel vállalta.
 
2014-től, a halála évétől kezdődően a páros években szakmai konferenciával, továbbképzésekkel emlékezünk rá. Eckhardt Gábor szóleleményével ezeket a rendezvényeket „Babszimpózium”-nak neveztük el, és már három alkalommal megszerveztük, egyre nagyobb érdeklődés mellett. 2015-ben a Kovács Kámánné, Babszi néni terme felavatásával és emlékszoba létrehozásával, 2017-ben nagyszabású, országos Emlékkoncerttel emlékeztünk rá. Idén, 2019-ben, Babszi halálának 5. évfordulóján - hagyományteremtő céllal - a magyar zongorás kamarazenét fókuszba állító, Kortárs Kamarazenei Fesztivált rendezünk. A fesztivál ötlete Halászné Veres Zsuzsa fejéből pattant ki.
„Tanszakvezetőként már egy ideje törtem a fejem, hogy milyen rendezvénnyel tisztelegjünk Babszi emléke előtt az 5. évfordulón. Az utóbbi években nagyon megszaporodtak a különféle zongoraversenyek, és mivel nem szerettem volna, ha ez is csak egy lenne a sok között, a zongoraverseny ötletét hamar elvetettem. Azért gondoltam a kortárs kamarazenére, mivel a kortárs magyar zeneművek bemutatása már a régi Fodor Zeneiskolában is hagyománynak számított, így ezzel a Fesztivállal egyúttal 116 éves iskolánk gyökereihez is visszanyúlunk.
Az alapötlet kimunkálása már az egész zongora tanszak és az iskolavezetés együttműködésének eredménye. A fesztivállal az a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen plusz értékeket hozhat a zeneoktatásba a magyar kortárs zene tanítása, valamint a zongorás kamarazenei kultúra ápolása. Mivel Babszi vezető szaktanácsadóként számos országos zenei versenyen zsűrizett - például a Keszthelyi Helikon Versenyekre is évtizedeken keresztül visszajárt -, emlékéhez méltó egy ilyen kezdeményezés.”
A fesztiválon kötelező műként egy 1950-ben vagy azután született magyar szerző művét kell a résztvevő csoportoknak előadniuk, mellette egy szabadon választható stílusú másik művet is. 24 kamaracsoport nevezett, köztük három vidéki zeneiskola is (Miskolc, Szentendre, Törökszentmiklós).
A fesztivál műsorfüzete itt tölthető le.
"Voltak aggodalmaim amiatt, hogy lesz-e elég nevezés, hiszen keresgélni, kutatni kell az 1950 után született szerzők művei között - folytatja H.Veres Zsuzsa. - A legtöbb nagy versenynél a korhatár a 1901 utáni születés, csakhogy mi úgy gondoltuk, a múlt század elején született szerzők – különösen, ha már nem is élnek – nem igazán számítanak „kortársnak”. Így viszont kiestek az olyan nagy nevek, mint Kadosa Pál, Szervánszky Endre, Kurtág György, Szokolay Sándor, Kocsár Miklós – akik kitűnő, gyerekeknek is jól játszható darabokat írtak. De hát ők már egy másik generációba tartoznak. Szerencsére azért találtak jó zeneszerzőket a kollégák. Például nagyon izgalmas, hogy a szentendreiek egyik növendékük művét játsszák. Nálunk is az egyik négykezest Pozsár Andrea kolléganőm egyik zeneszerzés szakon végzett volt tanítványa írta, méghozzá felkérésre. Az ő művének előadása tehát egyúttal ősbemutató is lesz.
 
Attól egyébként tartottam, hogy majd sok lesz a zongora négykezes, de nem így lett. Viszont várakozáson felüli a fuvolisták száma az egyes formációkban. Van ütőhangszer – zongora – klarinét társítás is, és egyéb érdekes felállások. Különösen örülök neki, hogy vidékről is érkeznek kamaraegyüttesek, pláne, hogy mostanában egyik nagy múltú verseny a másikat éri."
Zeneiskolánkat egy hegedű-zongora, két négykezes duó, és egy két klarinét-zongora trió képviseli. Az utóbbi – szokatlannak számító – formáció klarinéttanárunk fiának ifjabb Kohán Istvánnak a szerzeményét adja elő.
Lesz egy „családi vállalkozás” is: a Tóth-lányok - Luca és Réka - hegedű-zongora duója számára szintén egy fiatal szerző, Megyeri Krisztina írt darabot.
 
Az I. Magyar Kortárs Kamarazenei Fesztivál - in memorian Kovács Kálmánné - védnökségét Fekete Gyula zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneszerzés Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára vállalta. 
Zsűrielnök: Eckhardt Gábor - Liszt -díjas zongoraművész, az LFZE és a TAZI zongoratanára;
Zsűritagok: Jankó Katalin hegedűtanár, a Fischer Annie Zeneiskola igazgatóhelyettese
Kovács Kálmán trombitaművész, Babszi élete párja.
 
Díjazás:
Az I. Magyar Kortárs Kamarazenei Fesztiválon, Arany - Ezüst - Bronz helyezésekkel jutalmazzuk a legjobbakat. A győztesek meghívást kapnak egy 2020 februárjában megrendezésre kerülő Gálakoncertre a BMC-be (Budapest Music Center).
Díjat is alapítottunk, amelyet a magyar zongorapedagógia fejlődését segítő tanároknak ítélünk oda minden második évben - idén első alkalommal.
 
 

Miért szeretem a hangszerem?

 

Zeneismeret órarendek

 

Hírmondó archívum

 

Hallgass zenét, olvass róla!

 

Fórumozz, kérdezz tőlünk!