Ismét lehet jelentkezni az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának (EUYO) 2020-as évadára

Elindult a jelentkezési időszak az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának (EUYO) 2020-as évadára.
 
A zenekart az Egyesült Királyságban alapították 1978-ban azzal a céllal, hogy összegyűjtse az Európai Unió legtehetségesebb fiatal zenészeit. Minden évben meghallgatásokat tartanak az EU valamennyi országában, hogy betöltsék a legfeljebb 140 helyet. A bekerülő tagoknak is minden évben új meghallgatáson kell részt venniük, hiszen minden évben akadhat náluk tehetségesebb. A bekerülőknek a zenekar lehetőséget nyújt arra, hogy neves hangszer-tanárokkal dolgozzanak együtt, és világhírű karmesterekkel és szólistákkal lépjenek fel a világ nagy koncerttermeiben.
 
A turnékat megelőzi egy-egy kéthetes próbaidőszak, amikor a zenészek a nagyzenekari próbák mellett szekciókban is dolgoznak a vezető európai zenekarok és konzervatóriumok oktatóival. Ezután következik a legfeljebb 10 koncertből álló turné. A koncertkörút repertoárjának előkészítésén túl a próbaidőszak alkalmat kínál a kamarazenélésre, sportolásra és egyéb szabadidős és társasági tevékenységekre, hogy a zenészek igazán jól érezzék magukat a soknemzetiségű környezetben végzett munka során. 
 
Az EUYO tagjai nem részesülnek díjazásban, de az oktatást, utazást és a szállást teljes ellátással díjmentesen biztosítják nekik.
A Zenekar a 2020-as évadra 16 és 26 év közötti (1993. január 1. és 2003. december 31. között született) fiatal zenészek jelentkezését várja.
A kitöltött és aláírt jelentkezési lapokat szkennelve legkésőbb 2019. október 20-ig várják az This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre.
A meghallgatásra 2019. november 9-10-én (szombaton és vasárnap) kerül sor a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
A jelentkezési lap és a meghallgatás kötelező anyaga megtalálható a Kreatív Európa Iroda honlapján, az EUYO menüpont alatt.
Az EUYO-ról bővebb információ az alábbi honlapon olvasható.
 

Miért szeretem a hangszerem?

 

Zeneismeret órarendek

 

Hírmondó archívum

 

Hallgass zenét, olvass róla!

 

Fórumozz, kérdezz tőlünk!