Rados Napunk tanulsága: szép hang és jókedv kell leginkább a muzsikáláshoz

A kitűnő zenepedagógus – zeneiskolánk egykori hegedűtanára - Rados Dezső születésének 125.évfordulójáról teremavatással és szakmai nap rendezésével emlékezett meg a hegedű tanszak. Ez utóbbi tematikája a kezdők tanítása volt, méghozzá rendhagyó keretek között: iskolánkba olyan vendégelőadó érkezett Jászárokszállásról, aki főként a csoportos órákon a Suzuki-módszert használja, és hogy kollégáinak is bemutassa eredményeit, magával hozta kis kezdő hegedűs tanítványait is.
 
A szakmai nap vendégét, Pál Katalint a hegedű tanszak vezetője, Véghelyi Kriszta azzal köszöntötte, hogy neki már több versenyen is feltűnt, hogy Kati néni növendékei kiemelkedően nagy kedvvel muzsikálnak, és kíváncsi lett ennek titkára. A jászberényi járáshoz tartozó nyolcezer lelkes településen gyakorlatilag Katalin teremtette meg a hegedűtanítás alapjait, és fejlesztette fel a tanszakot néhány év alatt úgy, hogy most hét kezdő növendéke jelenlegi tudását tudta bemutatni. 
 
A gyerekek az első perctől nyitottak, felszabadultak voltak, és fáradhatatlan kedvvel, látható gyakorlottsággal vettek részt Kati néni játékos bemelegítő-, hang- és ritmusfeladataiban.
A bemutató foglalkozást szakmai beszélgetés követte. A szenvedélyt sem nélkülöző vitában, melybe bekapcsolódtak a III. kerületi Aelia Sabina zeneiskola tanárai is,terítékre kerültek az átlagos képességű gyerekek korai zenei nevelését megcélzó Suzuki-módszer előnyös és vitatható elemei egyaránt. A magát "anyanyelvi" módszerként is jellemző metódus annak analógiája szerint tanítja hegedülni az egészen kicsi gyerekeket, ahogyan a gyermek beszélni, járni, cselekedni tanul a szüleitől: úgy, hogy leutánozza őket. Ebből kiindulva építette fel a hegedűgyáros Suzuki egyik fia, Sinichi, hegedűtanítási módszerét az utánzásra, hangsúlyozva, hogy ezáltal lehetőség nyílik válogatás nélkül mindenki számára a zenetanulásra, és arra, hogy képességei legmagasabb fokára emelkedhessen. Módszere és filozófiája különösen megragadó volt a háború utáni Japánban, egyik háborús árvává lett tanítványát örökbe is fogadta, és személyesen tanította tovább.
 
"Énekelt, kiabált, dobogott, hogy kihozza, kicsiholja tanítványaiból, amit akart"
 
A Suzuki-módszert részleteiben nem ismerő kollégák felvetették, hogy vajon ezzel a módszerrel is elérhető-e, hogy a gyerekek számára a szép hang megszólaltatása mindenekfelett álló, alapvető igény legyen, és ezzel összefüggésben vajon elég figyelmet lehet-e fordítani a vonót vezető kéz munkájának aprólékos kidolgozására.
A délutáni csoportos bemutató óra munkájába már zeneiskolánk kezdő hegedűs növendékei is bekapcsolódtak, ők is nagyon élvezték a jobb és bal oldal koordinációját, eltérő tevékenységét, és az egymásra figyelést serkentő gyakorlatokat.
 
Véghelyi Kriszta bevezető mondataiban megígérte, hogy a Fodor-teremből nem távozhatnak úgy a gyerekek, hogy legalább alapjaiban ne legyenek tisztában azzal, ki is volt Rados Dezső. Kollégájával, Maros Dórával együtt meg is tettek mindent, hogy a gyerekek érdeklődését mindvégig fenntartva, legalább nagy vonalakban megismertessék velük a hegedűtanítás egyik legkreatívabb és legnagyobb hírű magyar mesterének munkásságát.
Rados Dezső, aki 1920 és 1942 között tanított a Fodor Zeneiskolában - és 1947-től haláláig a Zeneakadémián – gazdag módszertani örökséget hagyott maga után. Szenvedélyességével mindenekfelett a szép hang megszólaltatására ösztönözte tanítványait. „Még idős korában is nagyon lelkes volt – emlékezett vissza mesterére Deák Ágnes hegedűművész-tanár -, énekelt, kiabált, dobogott, hogy kihozza, kicsiholja tanítványaiból, amit akart. A feje fölött tapsolt, üvöltött, szinte toporzékolt időnként, ha szükségét érezte. Ez a lelkesedés minden növendékére nagyon inspirálóan hatott.” Az a gondolat pedig, amit a Fiorillo etűdökhöz írt előszavában megfogalmazott, örökérvényű lehet a zeneoktatásban: „Valamely mű előadásának megvalósításához többféle út, módszer vezet. Csalhatatlan és egyedül üdvözítő utat és módszert keresni – hiábavaló, céltalan időpazarlás. A művészi eredmény elérése több irányból, sokfelé ható munkafolyamat, melyet az elméleti tudás, fegyelmezett szorgalom és akaraterő támogat.”
 
Rados Dezső munkásságával messzemenően kiérdemelte, hogy zeneiskolánk egyik termét róla nevezzük el – a záró koncert után ez az ünnepélyes gesztus zárta a szakmai tapasztalatokban bővelkedő napot.
 
(A Radon Napon készült képgalériánkat itt tekinthetik meg.)
 

Miért szeretem a hangszerem?

 

Zeneismeret órarendek

 

Hírmondó archívum

 

Hallgass zenét, olvass róla!

 

Fórumozz, kérdezz tőlünk!