Zongora

zongora „… a zongora szerintem az első helyet foglalja el a hangszerek rangsorában; a legáltalánosabban művelt, legnépszerűbb hangszer. Fontosságát és népszerűségét részben annak a képességének köszönheti, hogy … egybe tudja foglalni és össze tudja sűríteni magában az egész zeneművészetet. Hét oktávnyi hangterjedelme egy egész zenekar kiterjedését átöleli, s egyetlen ember tíz ujja elég arra, hogy száznál több versengő hangszer közreműködésével teremtett harmóniákat fejezzen ki…” Liszt Ferenc, 1839

Ha szeretnél zongorázni:

A zongoratanulást akár már 6 éves korodban elkezdheted az ún. Hangszeres előkészítő osztályokban. Itt a zongoraórákon nemcsak a hangszerrel, hanem a zene alapjaival (kottaolvasás, ritmus, metrum) is megismerkedsz. Ha már 9-10 éves vagy és korábban már jártál szolfézs előképzőre, a tanulást rögtön az 1. osztályban kezdheted.

Feltételnek tekintjük, hogy legyen zongorád vagy pianínód, mert otthon is kell majd gyakorolnod.A szintetizátor nem jó erre a célra! Ha nincs még hangszered, akkor is elkezdheted a zongorázást, lesz egy félévnyi türelmi idő a beszerzéséhez.

Fejlődésed eredményét nemcsak a zongoraórákon, hanem koncerteken, vizsgákon, szakmai rendezvényeken, közös órákon is bebizonyíthatod. Hagyomány tanszakunkon a kamarazenélés. Már tanulmányaid első évétől játszhatsz társaiddal, vagy a tanároddal négykezes és kétzongorás műveket, később pedig más hangszerekre és zongorára készült kamaraművek megszólaltatásában is részt vehetsz. Számunkra nagyon fontos, hogy a zongorázás élmény legyen számodra, akkor is, ha magad és családod örömére tanulsz, és akkor is, ha zenei pályára készülsz.

Egy kis hangszertörténet:

A zongora a billentyűs hangszerek családjába tartozik. Hosszú utat kellett megtennie ahhoz, hogy mai fontos szerepéhez eljuthasson, sokféle kísérlet és sok zsákutca kellett ahhoz, hogy mai formája kialakulhasson. Elődei, a klavichord és a csembaló a középkori psalteriumból alakultak ki a 15-16. században. A klavichordot kedves és szép hangja ellenére mindig is inkább otthoni zenélésre használták, mert hangereje sohasem volt elég erős nagyobb közönség szórakoztatásához, a csembaló pedig, bár gazdag hangszínekkel és a klavichordénál erősebb hanggal rendelkezett, sohasem volt alkalmas az árnyalt dinamika megszólaltatására.

A megoldást, azaz a billentyűk leütésével mozgásba hozott kalapácsmechanikát egy itáliai hangszerkészítő mester, Bartolomeo Cristofori találta fel 1710-ben. Mivel ezen a hangszeren már a billentyű leütésének erejével határozta meg a megszólaló hang erősségét, ezért nevezték el az új hangszert fortepianonak. Később a freibergi Gottfried Silbermann tökéletesítette ezt a technikát. Az ő nevéhez fűződik az ún. bécsi mechanika (más néven csapó-mechanika), melynek működése a kétkarú emelő elvén alapszik. Ebben az esetben a kalapácsot magához a billentyűhöz rögzítik. A fortepiano eleinte nagyon drága hangszer volt, ezért hosszú ideig a csak a leggazdagabb királyi udvarokban (pl. II. Frigyes berlini udvarában) és a legtehetősebb főnemesi családokban használták, széles körben tehát csak a 18. század végén terjedt el. A csapó mechanika előállítása viszonylag olcsó volt, de a finom árnyalásokat nem tette lehetővé. Továbbfejlesztése révén jött létre a 19. században az angol mechanika. Ez már a bécsinél bonyolultabb, ún. „lökőnyelves” megoldással működik, ami könnyű járásúvá teszi a billentyűzetet és több dinamikai és hangszínárnyalat szólaltatható meg rajta. Kifejlesztése Backers, londoni mester nevéhez fűződik.

A technikai fejlesztések hatására kalapácsok filc borításúak, a húrok vastagabbak lettek, és nőtt a hangterjedelem is. A tompítót pedállal működtetik.

Ma már sokan fontos szempontnak tekintik a zeneművek korhű előadását, ezért a 18. század előtti mesterek műveit számos előadóművész szívesebben játssza azokon a hangszereken, amelyekre eredetileg készültek, azaz klavichordon, csembalón vagy fortepianón.

A tanszak tanárai

Jelentkezési lap