Nagybőgő

A ma létező legnagyobb vonós hangszer a nagybőgő, más néven: gordon. Hangterjedelme a legmélyebb a vonósok között. Húrjai a kontra E, kontra A, nagy D, és nagy G. Szólamát basszuskulcsban kottázzák úgy, hogy a leírt hangokat egy oktávval mélyebben kell megszólaltatni. A hangszer kb. 170-180 cm hosszú, állva (zenekarban magas széken ülve) játszanak rajta.

A nagybőgő a zenekari művek kihagyhatatlan hangszere. Egy nagyobb szimfonikus együttesben általában 5-8 nagybőgő játszik. Ritkán jut szóló szerephez, feladata elsősorban a zenekari hangzás alapjának megteremtése. A klasszikus zenében vonóval vagy pengetve szólaltatják meg. A jazzben és a könnyűzenében leginkább pengetve játszanak rajta.

Ha szeretnél nagybőgőn játszani:

Míg a többi vonós hangszer művelői között egyforma arányban vannak nők és férfiak, addig a bőgősök többnyire férfiak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a lányok közül nem kerülhetnek ki kiváló játékosok, a férfitöbbségnek csupán annyi az oka, hogy a hangszer méretéből adódóan nagyobb fizikai igénybevételnek van kitéve, aki nagybőgőn játszik.

Tehát: akár lány vagy akár fiú, ha kedvet, tehetséget, kitartást és vonzódást érzel e hangszer iránt, várunk!

A nagybőgő tanulását 8-10 éves kortól már el lehet kezdeni, ha elég erős vagy a hangszer megszólaltatásához, illetve, ha a kezed elég nagy, a karod pedig elég hosszú hozzá.

Iskolánkban lehetőséget nyújtunk jó minőségű nagybőgők kölcsönzésére.

Ha nagybőgőzni tanulsz:

Miután az alapokkal megismerkedtél, szóló- és zongorakíséretes műveket egyaránt el tudsz majd játszani. Ezzel a tudással már növendékhangversenyeken is szerepelhetsz, később pedig részt vehetsz az iskolában működő Ifjúdsági Zenekar munkájában.

Egy kis hangszertörténet:

A nagybőgő felépítése, részeinek neve és alakja megegyezik a hegedűével. A ma használt vonós hangszerek 16. század folyamán jöttek létre. A különféle méretű és hangmagasságú változatokat viola-hangszereknek nevezték. A négy húros hangszercsoport tagjai, a violino (a mai hegedű), a viola (a brácsa), a violoncello (a mai gordonka vagy cselló) és a violone (nagybőgő) az akkoriban kialakuló európai hangszeres műzene alapjává váltak. A leghíresebb vonós hangszerműhelyek az itáliai Bresciában és Cremonában voltak. Itt dolgoztak azok a mesterek (Andrea és Nicola Amati, Antonio Stradivari, Andrea és Antonio Guarneri, Francesco Ruggiero), akik a 17. századtól kialakították e hangszerek mai formáját és szerkezetét.

A nagybőgőt – ellentétben a többi vonós hangszer kvint hangolásával – kezdettől fogva kvartonként hangolják. Létezik 5 húros nagybőgő is, ilyenkor általában egy kontra C húr is kerül a hangszerre.

A tanszak tanárai

Jelentkezési lap