Micheller Myrtill

Micheller Mirtyll2009 szeptembere óta a Tóth Aladár Zeneiskola jazz-ének tanára. 1999-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz-ének szakán, és az óta foglalkozik énekesek nevelésével. Több sikeres tehetségkutató tévéműsorban is dolgozott, (Megasztár, X Faktor) ahol a versenyben lévő énekeseket készítette fel produkcióikra. Számos zenei formáció tagja volt már, és közel 40 zenei kiadványon működött közre vokalistaként a legkülönbözőbb műfajokban. Két színházi produkciónak is tagja volt. 2004 óta saját nevén készíti jazz lemezeit, melyek közül az egyik Fonogram zenei díjra is jelölést kapott már. Három nemzetközi énekversenyen is díjazott volt.