A
z új tanév megnyitása alkalmából tantestületünk augusztus 31-én találkozott először.
Véghelyi Kriszta igazgató köszöntötte a régi és az új kollégákat, és először a kormányváltással összefüggésben keletkezett jogszabályi változásokat ismertette.
A módosítások egyik legmarkánsabb eleme a nevelőtestület döntési jogkörének helyreállítása.
A nevelőtestület újra meghatározó jogokat kap a pedagógiai program, a szervezeti és működési szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ), az éves munkaterv és a beszámolók tekintetében. Az SZMSZ-t a nevelőtestület fogadja el, ám csak a tankerületi vezető egyetértésével róhat a fenntartóra plusz finanszírozást vagy szervezési feladatot.
A pedagógiai program szakmai tartalmáról alapvetően a pedagógusok közössége dönt, a dokumentum jóváhagyása az igazgató jogköre. A fenntartónak ebben is egyetértési joga van, például egy új képzési forma, speciális program vagy többletóraszám bevezetéséhez szükség van a hozzájárulására.
A munkatervet az igazgató készíti elő, a nevelőtestület fogadja el, a fenntartónak ebben is egyetértési joga van, a felterjesztést követő harminc napon belül.
Az új jogszabály értelmében a munkáltatói jogok gyakorlása visszakerül az igazgatóhoz, ám nem kizárólag az ő hatáskörébe tartoznak
a kinevezéssel, a munkaszerződés megkötésével és megszüntetésével, a besorolással, a havi illetmény vagy munkabér megállapításával, valamint
az egyéb juttatásokkal kapcsolatos döntések. A tankerületi központ vezetője ezekben a kérdésekben is gyakorolhatja egyetértési jogát, ám az egyetértést csak akkor tagadhatja meg, ha a döntés jogszabályba ütközik, vagy nincs rá költségvetési fedezet.
A tankerületi központ tehát továbbra is adminisztratív-szolgáltató feladatokat lát el, a vezetője személyzeti kérdésekben korlátozott egyetértési jogot gyakorol, és törvényességi felügyeletet lát el.
Számos személyi változás is történt tantestületünkben.
Mivel hamarosan anyai örömök elé néz Deutsch Nóra és Kutas Mária, és távozik zeneiskolánkból Foskolos Bettina, növendékeiket új kollégák veszik át: Braun Márton (cselló) és dr. Kiss-Szabó Viktória (zongora).
Vicziánné Simándi Éva nyugdíjba vonult, növendékeit - és az újakat - Szabó Dóra, Horváth Borbála és Romos-Kiss Ágota veszi át.
Szeretettel fogadtuk az új kollégákat, és reméljük azok a növendékek is jó szívvel veszik a váltást, akiket érint!
A Tóth Aladár-díjat minden évben tantestületünk ítéli oda titkos szavazással.
A Tóth Aladár-örökösöknek köszönhetően pénzjutalommal is járó díjra azokat lehet jelölni, akik legalább 20 éve dolgoznak a Tóth Aladár Zeneiskolában, és kiemelkedő közösségi munkát végeznek. Az eddigi díjazottak névsora itt tekinthető meg.
A 2025-26-os tanév lezárását követően a tantestület úgy döntött, hogy Dr. Réti Tamás igazgatóhelyettes, zongoratanár érdemelte ki leginkább a megbecsülést.
Réti Tamás szakmai munkásságáról itt olvashatnak.
Köszöntöttük a Kertész Rita és Kertész Noémi testvérpárt is, akik a 30. tanévüket kezdik iskolánkban.
A hosszú, száraz nyár után szeretettel várjuk régi és új növendékeinket az iskola hűvös falai közé!
A 2026/2027. évi tanév 2026. szeptember 1-jén indul és 2027. június 18-án zárul, összesen 180 tanítási nappal. Az első félév vége 2027. január 22., az őszi szünet október 23.–november 1., a téli szünet december 19.–január 3., a tavaszi szünet március 25.–április 4. között lesz.
Az év első kiemelt eseményével október 4-én a névnapunkat ünnepeljük, ugyanis 40 éve vettük fel a múlt század egyik legjelentősebb zenekritikusának, Tóth Aladárnak a nevét. Október 4-én fél 4-kor szeretettel várjuk növendékeinket, családjaikat és minden zeneszerető érdeklődőt egy különleges hangversenyre a Zeneakadémia nagytermébe.
Ez lesz az a tanév, amikor ismét megrendezzük az Országos Jazz-zenei Versenyt, a Magyar Kortárs Kamarazenei Fesztivált, valamint a Rados Versenyt.
Sok dolgunk lesz tehát, vágjunk bele feltöltődve, kipihenten, együttzenélésre készen!
Boldog, inspirációkkal teli tanévkezdést kívánunk minden tanárunknak és növendékünknek!
Kedves Szülők, kedves Növendékeink!
A szeptembertől érvényes térítési- és tandíjak táblázata itt érhető el. A dokumentumban megtalálják a befizetés rendjét is. A szeptembertől induló befizetésekről majd az új tanév elején bővebben is tájékoztatjuk Önöket.
Addig is tartalmas nyári szünetet, jó pihenést kíván a Tóth Aladár Zeneiskola tanári közössége és vezetősége!
Vasárnap három műfajban is megmutatták a TAZI növendékei, hogy az a zenei tudás, amit nálunk tanultak, az a hazai zenei élet népszerű színpadain is megállja a helyét. A gyermeknapon öt minikoncertre várta a családokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Zene Házába. A koncerteken felléptek klasszikus, jazz és népi tanszakaink szólistái, együttesei. A fotókat képgalériánkban lehet megtekinteni.



