Március 18.-án fuvolás szakmai napot tartottunk 5 fuvolás kolléga (Scholz, Forró, Csabay, Zalaba, Simándi, két zongorakísérő (Bauernfeind Éva és Gyülvészi Gábor), valamint 21 növendék részvételével, melynek a Popp Fesztivál nevet adtuk. A fesztivál elnöke Simai László volt.
A fesztivál névadó zeneszerzőjét, Wilhelm Popp német fuvolaművészt (Coburg , 1828. április 29.; † Hamburg , 1903. június 25.) méltán tartották kortársai a fuvola Paganinijének.
Művei napjainkban is népszerűek, különösen a középhaladó és haladó szintű növendékek körében, mivel jól fejleszti a technikai készségeket, és zenei kifejezőeszközöket. Közel 600 művet komponált.
A fesztivál ismerkedő játékkal kezdődött, majd minden növendék előadott egy-egy Popp-művet.
Ezután a romantikáról, a korszak kiemelkedő zeneszerzőiről, társművészeteiről (építészet, festészet, költészet), és Popp életéről, munkásságáról, valamint a fuvola fejlődéséről - a barokk kortól napjainkig - hallhattak előadást a résztvevők. Megtudhatták azt is, hogy a romantika korabeli fuvolát használjuk ma is, kis változtatásokkal.
Az előadáson elhangzottakból utána kvíz műfajban mérték össze tudásukat a résztvevők, kis csoportokban.
A fuvola tanszak célja a fesztivállal az volt, hogy lehetőséget teremtsenek a közösségek épülésére, valamint kötetlenebb formában megismertetni a gyerekekkel egy adott korszakot, kitekintéssel a többi művészeti ágra is.


