Fuvola

 

Az egyik legnépszerűbb és legrégebbi fúvós hangszernek, a fuvolának varázslatosan lágy, bársonyos, kecses és hajlékony hangja van. Bár ma már fémből készítik, a fafúvós hangszercsaládba tartozik, mert korábbi alapanyaga a fa volt. A szimfonikus zenekar állandó tagja, de szólóhangszerként vagy különböző kamaraegyüttesekben is gyakran szerepel.
 
 

Ha szeretnél fuvolázni:

A fuvolatanulás előtt általában 1-2 évig tanácsos furulyázni, de ez nem kötelező. A hangszer megszólaltatása nem igényel különösebb fizikai erőnlétet. Mivel a fuvolának kicsi, kifejezetten gyerekek számára készített, tanulási célra fejlesztett változatai is vannak, akár 7-8 éves korban el lehet kezdeni a tanulását.
 
A fuvola megvásárlása költséges vállalkozás, ezért iskolánkban lehetőséget nyújtunk jó minőségű hangszerek kölcsönzésére.

Ha fuvolázni tanulsz:

Miután megszerezted a hangszer megszólaltatásához szükséges alapismereteket, szóló- és zongorakíséretes műveket egyaránt el tudsz majd játszani. Ezzel a tudással már szerepelhetsz növendékhangversenyeken, később pedig részt vehetsz kamaraművek megszólaltatásában, az iskolában működő Fuvolazenekarban vagy az Ifjúsági Zenekar munkájában.

Egy kis hangszertörténet:

A harántfuvolát, melyet jobb oldali irányban, keresztbe tartanak a száj előtt, már több mint 3000 évvel ezelőtt használták az ókori Kínában és Egyiptomban. A hangszer a 19. századig fából készült, ezért tartozik a fuvola a fafúvósok családjába. A mai fuvolákat – a népi hangszerek kivételével – különböző fémötvözetekből gyártják. A legnagyobb művészek kezében gyakran láthatunk aranyból vagy ezüstből készült mesterhangszereket is.
A fuvola virágkorát a XVIII. században élte, amikor a kamaraművek mellett igen sok fuvolára és zenekarra komponált versenyművet írtak a zeneszerzők. Nem véletlenül „varázshangszer” Mozart operájában: aki játszik rajta, sokféle műfajban, sokféle stílusban kamatoztathatja tudását, hiszen a fuvola ma már az összes zenei műfajban fontos szerepet kap, a szimfonikus zenekaroktól a kamaraegyütteseken át, a szóló fuvola darabokig – beleértve a könnyűzenét és a jazzt is.

 

A hangszeres jelentkezési lap innen tölthető le.

Miért szeretem a hangszerem?

 

Zeneismeret órarendek

 

Hírmondó archívum

 

Hallgass zenét, olvass róla!

 

Fórumozz, kérdezz tőlünk!

 

Hogyan válassz hangszert?